Láng György Géza

Rákász Gergely koncertorgonista az orgona lordjainak kíséretében járta be vidékünket. Május 5-én a veszprémi piarista templomban, 11-én az ajkai belvárosi templomban, 13-án a várpalotai Nagyboldogasszony templomban adott nagy sikerű hangversenyt.   „Az Orgona Lordjai olyanok a hangszer történetében, mint egy-egy bíbor színű könyvjelző az örökkévalóság…

kilatocsi

Úgy egy jó éve volt a 30. osztálytalálkozónk, amit úgy tartottunk meg, hogy az “A” és a “B” évfolyam együtt ünnepelt a valamikori II-es számú Általános Iskolából. Kevés dolgot tudtunk meg egymásról, volt pár ember, akinek érdekes volt az életútja, vagy épp a jelene, de…

Láng György Géza

Tizennyolcadik alkalommal hívta gyertyafényes, zenés adventi várakozásra Ajka közönségét a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar. December 16-án este a program ötletgazdája és mindvégig értő műsorvezetője, Üveges Sándor köszöntötte a Bánki iskola auláját ezúttal is színültig megtöltő hallgatóságot. Bevezetőjében visszaemlékezett a kezdetekre, név szerint is megemlítve Zsigmond Lászlót,…

Láng György Géza

Akik nem ismerik az életrajzát, azok meglepődhettek rajta, hogy miért éppen Kőszegen nyílik kiállítása az Ajkai Grafikai Műhely vezetőjének, a magyarpolányi művészeti iskola igazgatójának. Ha másból nem, a megnyitóra érkezők számára Pócza Zoltánnak, a Jurisics-vár, Művelődési Központ és Várszínház igazgatójának köszöntő szavaiból kiderült, hogy Csabai…

Láng György Géza

  Élőben látni, hallani tinikorom bálványát, hát… Majdnem olyan volt, mintha Mick Jagger ült volna mellettem a pamlagon – írta Facebook-bejegyzésében Baranyi Ferenc estjéről a rendezvény házigazdája, Molnár Sándor. A kijelentés súlyát az tudja igazán értékelni, aki tisztában van vele, hogy mekkora rajongója a Rolling…

Livike

Formába faragott gondolatok címmel nyílott kiállítása az ajkai vmk-ban Diénes Attila szobrászművésznek. A kiállító művész afféle házi szobrásza Schwartz Béla polgármesternek. Két jelentős munkáját is felállították már Ajkán. A várossá nyilvánítás ötvenedik évfordulója tiszteletére készült, durván faragott kőoszlopokból álló jubileumi emlékműve Schwartzhenge néven híresült el.…