Láng György Géza

LAPZÁRTA A magyar sajtó ajkai kórlapjai

Ez a hétfő egy pénteki napon kezdődött. A 24.hu írta meg először, de 24 órán belül repült rá szinte az egész magyar sajtó.

Utóbbival nem is lenne baj, hiszen valóban szenzációs hír, ha egy nagy kórház intenzív osztályának összes ápolója felmond. A probléma ott van, hogy már az eredeti hír is gyönge lábakon állt, hiszen mindössze egy névtelen forrásra hivatkozott, illetékes személytől aznap még nem sikerült információt szerezniük. Sem nekik, sem másnak. Mert bár a Google keresője kapásból két tucatnál is több online hírforrást dob ki a témáról aznapi dátummal, ezek között egy sincs, amelyik új információt tartalmaz. Csak abban különböznek egymástól, hogy valahol a szövegben eldugottan egyszer, vagy biztonság kedvéért minden bekezdésben leírják, hogy „a 24.hu információja szerint”.

A kórház igazgatójával csak a városi újság főszerkesztőjének sikerült beszélnie telefonon, aki elmondta, hogy jelenleg szolgálati úton van, de a legközelebbi munkanapon (hétfőn) az újságírók akár a kórházban is meggyőződhetnek róla, hogy a hír ebben a formában nem igaz és az intenzív osztály munkájában a nővérek távozása nem okoz fennakadást.

Csakhogy egy háromnapos hír a mai világban már nem hír. A csoportos felmondást addigra már mindenki tényként kezelte, sűrűn hivatkoztak rá televíziós háttérbeszélgetésekben és a közösségi médiában is, de annyi fáradságot senki nem vett, hogy legalább hétfőn megpróbáljon a helyszínen is utánajárni. A kivételt megint a városi sajtó munkatársai jelentették, akiknek nem kellett a fővárosból „leutazniuk” Ajkára és könnyen találtak ismerősöket is az érintettek között. „Csak” éppen olyant nem, aki nevével is vállalta volna a mondanivalóját. Nekik sikerült szóra bírniuk a főigazgatót is, aki szerint természetesen „a helyzet megnyugtató, a kórház biztonságosan működik”. Az álnéven nyilatkozó „Dorina” nővér ugyanakkor érdekes történeteket mesélt – de hogy melyikük mond igazat, innentől kezdve hit kérdése.

Mindaddig, míg valaki be nem kerül az ajkai kórház intenzív osztályára. Ahol – a legújabb hírek szerint – immár nemcsak ápoló, hanem orvos sincs. Az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán dolgozó valamennyi orvos – összesen öt – ugyanis pár nappal később (szeptember 20-án) szintén felmondott. (Amely információt megint csak egyetlen portál – ezúttal a Magyar Narancs – nyomán közölt minden “újság”, igyekezvén mielőbb pozíciót foglalni a hírversenyben.)

A hírre viszont ezúttal illetékességből közleményben reagált az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Azt írták, az ajkai kórház zökkenőmentesen biztosítja a folyamatos ellátást…

Hogy hogyan, arra nézve pedig a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ajkai passzivistái mutattak utat (lásd címlapképünkön!)

Talán ez is tetszik...

Comments are closed.