Láng György Géza

LAPZÁRTA Bors, a kapitalista szabotőr

Sok évvel ezelőtt, a nyolcvanas évek derekán volt az a hétfő, amikor a Napló szerkesztőségének minden munkatárs számára kötelező reggeli lapindítóján mindössze hárman-négyen jelentek meg.

A pártállamnak akkoriban már csak néhány éve volt hátra, ezt azonban még senki nem sejtette, így fel sem merülhetett, hogy valamiféle sztrájk vagy szabotázs igyekszik megbénítani a megyei pártbizottság lapjának munkáját. Hamarosan ki is derült, hogy a tömeges távolmaradást egy baktériumfertőzés okozza. Az igen kellemetlen tünetekkel járó, magas lázat, hasmenést, hányást okozó szalmonella baktériumok pedig a szombat esti szerkesztőségi „házibulin” kerülhettek be egyszerre több tucat újságíró (és családtagjaik) szervezetébe.

A rendezvényt – ennyi év után már nem esküszöm meg rá, de valószínűleg sajtónap alkalmából – a Veszprém Megyei Lapkiadó Vállalat szakszervezeti bizottsága szervezte. A szakszervezetnek akkoriban két fő funkciója volt. Az egyik, hogy a demokrácia iránti igényüket az újságírók a szakszervezeti taggyűléseken élhették ki. A szerkesztőségi értekezletek és a párttaggyűlések feladata ugyanis mindössze a tájékoztatásra szorítkozott: a főszerkesztő vagy a párttitkár elmondta, hogy mi az aktuális irányvonal, a kollégák pedig igyekeztek ahhoz tartani magukat. Szakszervezeti gyűléseken viszont végeláthatatlan viták tudtak kibontakozni arról, hogy van-e elég vécépapír a toalettekben és más hasonló – a mindennapokat kétségtelenül befolyásoló – kérdésekről. A szakszervezet másik, legalább ilyen fontos feladata pedig különféle bulik, kirándulások, és eszem-iszom alkalmak megszervezése volt. Az szb-titkárunk egy joviális, erősen piknikus testalkatú kolléga volt, aki kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírt minden olyan helyen, ahonnan ételt-italt lehetett beszerezni. Így meg tudta szervezni, hogy legyen elegendő hús, bor és pálinka, a rendezvényre pedig megkapjuk az állami gazdaságok csopaki üdülőjének éttermét. Sőt, a konyháját is, ahol aznap délutántól ő lett a séf; irányítása mellett készítették konyhaművészetre fogékony kollégák a különféle disznótoros étkeket: töltött káposztát kétökölnyi gombócokkal, pecsenyéket, töltelékárukat, köztük azt a disznósajtot is, amely végül a bajt okozta.

Az állami gazdaságok üdülője korabeli fotón

Hogy a fertőző baktérium a disznósajtból került a betegek szervezetébe, az viszonylag hamar kiderült a tömeges ételmérgezés miatt hivatalból elrendelt tisztiorvosi vizsgálat során. Némi zavart okozott ugyan, hogy volt egy kolléga, aki evett a disznósajtból, mégsem betegedett meg. Kiderült azonban, hogy ő nemcsak a disznósajtot szerette, hanem a pálinkát is. Azt pedig – üdvözlő italként – mindenki kapott, de nem mindenki fogyasztotta el. Legtöbben Pali barátunknak ajánlották fel, aki előtt hamarosan legalább tucatnyi üres kupica sorakozott. A hivatalos jegyzőkönyvekbe valószínűleg nem került be, de joggal feltételezhető, hogy gyomrában az erős fertőtlenítő hatású kisüstivel találkozva a szalmonella bacilusok azonmód el is pusztultak.

Szóval a baktériumok a disznósajtból kerültek az abból evő, és kellő mennyiségű védőitalt nem fogyasztók szervezetébe – de honnan kerültek a disznósajtba?

A vizsgálatnak csak a végeredménye ismert: a KÖJÁL megállapítása szerint az elkészítéséhez használt bors volt a fertőzés forrása. S hogy miért pont a bors? Erre nézve szerkesztőségi körökben az alábbi gondolatmenet formálódott ki: A megyei pártbizottság lapjának szakszervezete természetesen nem lehet felelős egy ilyen, szinte már merénylet jellegű, de mindenképpen majdnem szabotázs szintű cselekményért. A szocialista magyar mezőgazdaság élcsapatát alkotó állami gazdaságok üdülőjének konyhája sem lehetett fertőzés forrása. A hús alapanyagot biztosító – az Élüzem és Kiváló Vállalat címmel többszörösen kitüntetett – Pápai Húsipari Vállalat termékei ugyancsak minden gyanún felül kellett, hogy álljanak.

A hozzávalók között végül is sikerült találni egy kapitalista importból beszerzett összetevőt; ez volt a bors. Ő lett tehát a felelős.

Bors, a kapitalista szabotőr.

Talán ez is tetszik...

Comments are closed.