A Központi Nyomozó Főügyészség hamis vád bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt feljelentést tett a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészségen. A 2018. évi országgyűlési választás időszakában egy magánszemély feljelentést tett Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke ellen. A feljelentés lényege szerint Fenyvesi Zoltán…

Sok évvel ezelőtt, a nyolcvanas évek derekán volt az a hétfő, amikor a Napló szerkesztőségének minden munkatárs számára kötelező reggeli lapindítóján mindössze hárman-négyen jelentek meg. A pártállamnak akkoriban már csak néhány éve volt hátra, ezt azonban még senki nem sejtette, így fel sem merülhetett, hogy…

Az eljárás úttörője nyilván a svéd bútoráruház volt, ahol kezdettől fogva győzködtek minket, hogy ha magunk keressük meg magunknak a raktárban a kiválasztott bútort, majd gondoskodunk a hazaszállításáról, végül pedig a mellékelt útmutató alapján össze is szereljük, az nekünk lesz jó. Újabban azonban egyre szélesebb…