Láng György Géza

Közmeghallgatások kampányüzemmódban

Két héten belül a harmadik témában tartott közmeghallgatást március 28-án Ajka város képviselő-testülete. A mostani témának annyi aktualitása se volt, mint a múlt heti kettőnek. Hogy éppen most kellett megtartani, annak egyetlen épkézláb magyarázata az, hogy jövő hét végén már választások lesznek.

A téma, Ajka csúfos leszereplése a TOP (Területfejlesztési Operatív Program) pályázatokon, ugyanis jócskán lerágott csont. A pályázatok elbírálása után már tavaly júliusban napirendre került képviselő-testületi üléseken, sajtóban, és minden lehetséges fórumon. A várost irányító szocialisták azt hajtogatták, hogy „nyomják Krahácsot”, vagyis a rájuk szavazó várost „büntetik” a fideszes megyei és országos vezetők a források megvonásával, míg az ellenpárt ragaszkodott hozzá, hogy minden a legszabályosabban történt és a pályázatok voltak rosszak.

Igazságot tenni nem tisztünk ebben a történetben, de az tény, hogy az ellenségkeresésben (és ellenségteremtésben) kiváló Schwartz Béla polgármester már akkor a megyei közgyűlés ajkai illetőségű alelnökét, Fenyvesi Zoltánt nevezte meg a legfőbb felelősként. És miután Fenyvesi lett a Fidesz-KDNP választókerületi képviselő-jelöltje, megjósolható volt, hogy a kampányban ez a téma is előkerül.

Ami meg is történt. Afféle hangulati előkészítésként Schwartz Béla már hétfőn (március 26-án) egy kihelyezett sajtótájékoztatót is tartott Padragkúton, ahol a bánya hűlt helyén panaszolta el, hogy a város által benyújtott pályázatokat „elmeszelték”, nem épül meg sem a tervezett városrész-központ, se a kerékpárút. Pedig ez lett volna az igazi barnamezős beruházás, mert (figyeljék az érvelést!) „itt még barnaszenet is bányásztak” – mondta. Nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy az elutasító döntésben „alapvető szerepe volt” Fenyvesi Zoltánnak, aki „lefeküdt” Pápa országgyűlési képviselőjének. És – bár szerinte nyilván ez sem volt kampányrendezvény – előadását sikerült azzal befejeznie, hogy ilyen ember ne legyen Ajka országgyűlési képviselője, és „ezek után ne szavazzanak Fenyvesi Zoltánra!”

Komoly ember ilyen előzmények után aligha vehette komolyan, hogy a sikertelen TOP-pályázatokról szóló közmeghallgatás célja az együttműködés javítása lenne Ajka érdekében. Arra is számíthattak, hogy az ülés előadójaként megnevezett megyei közgyűlési elnök, Polgárdy Imre, és alelnöke, Fenyvesi Zoltán el se megy oda. A felszólalók így zavartalanul felmondhatták a mantrát, elítélhették a fideszes megyegyűlés és különösképpen Fenyvesi aknamunkáját. Mindebben az az idézet se zavarta meg őket, amit a távollevők nevében Ravasz Tibor frakcióvezető olvasott fel a megjelenteknek: „A Veszprém Megyei Önkormányzat a 272/2014-es kormányrendelet értelmében területi szereplő, ebből következőleg nem látja el sem közreműködő szervezet, sem irányító hatóság feladatait, a TOP vonatkozásában a döntéseket nem a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlése hozta meg”.

Talán ez is tetszik...

Comments are closed.