Láng György Géza

LAPZÁRTA Miből lesz az újságíró?

Sokan kérdezték már, hogy hogyan lettem újságíró, hát most elmondom. Amúgy is ideje lenne megírnom az emlékirataimat, vegyük úgy, hogy elkezdtem!

Tűzoltó és katona soha nem akartam lenni, vadakat terelő juhász inkább. Szeretett Fekete István könyveim hatására sokáig erdésznek készültem, majd jött Passuth, és a Megszólal a sírvilág nyomában a régészet. A gimnázium végére nyilvánvalóvá vált, hogy arra nem sok esélyem lenne, sőt még a történelemtanárságra se, mert szeretett iskolám, a Lovassy akkori igazgatója, Gyüre Attila oda nyilatkozott, Isten óvja a magyar népet attól, hogy én neveljem, tehát még a szombathelyi főiskola történelem-népművelés szakára se javasolta felvételemet. Nem hiszem, hogy volt 1969-ben még egy érettségiző diák, akit ne javasolt volna továbbtanulásra az alma mater, de hát én addigra már meglehetősen – hm… hogy fogalmazzak finoman? – öntörvényű egyéniség voltam. Végül még a kirakatrendező iskolába se jutottam be, mert az – bár csak szakmunkásképzőnek minősült – egyetlen volt az országban és protekció nélkül gyakorlatilag lehetetlen volt bejutni. Felvételi után én is az obligát választ kaptam: alkalmasnak találtak, de helyhiány miatt sajnos… Próbálkozzak jövőre – javasolták, de abba meg beleszólt a katonaság. Ősszel behívtak, 25 hónapot töltöttem a Magyar Néphadsereg kötelékében, és mire leszereltem, már biztosan tudtam, hogy ha ott se sikerült engem megfegyelmezni, iskolapadba már tényleg nem kéne beülnöm.

Jövőmmel kapcsolatban két lehetőség merült fel, mindkettő katonatársaimtól származott. Az őriszentpéteri népművelő azt javasolta, hogy leszerelés után béreljünk egy tanyát az Alföldön és termesszünk benne málnát, „mert az jól fizet”. A pestlőrinci vagány szerint meg szenesembernek kéne mennünk, „mert azzal lehet jól keresni”. Édesapám – aki elég jól ismerte a fiát és annak viszonyát a fizikai munkához – ezek hallatán megkérdezte, nem akarnék-e inkább újságíró lenni.

– Hát az jó lenne – válaszoltam –, de oda nehéz lehet bekerülni…

A fater eléggé kétségbe lehetett esve terveim hallatán, mert bár soha életében nem kért semmiféle protekciót, most felajánlotta, hogy beszél a főszerkesztővel és elintézi, hogy vegyék komolyan a jelentkezésemet.

Ezek után először is azt tanultam meg, hogy az újságíró szakma erős kompromisszumkészséget követel. „Normálisan kellett kinéznem” ugyanis, mielőtt elindultunk volna a szerkesztőségbe. „Szerencsére” hajvágás nem volt szükséges, lévén, hogy pár nappal korábbi leszerelésem óta frizurám még megfelelőnek minősült, serkenő szakállamat azonban le kellett borotválnom. (Pedig felnőtt életemre vonatkozóan addigra két komoly elhatározás érlelődött meg bennem: 1./ szakállam lesz, 2./ pipázni fogok. A pipát végül nem tudtam megszokni, mert ahányszor elszívtam egy adag dohányt, sürgősen rá kellett gyújtsak egy cigarettára. A szakáll – mint a mellékelt ábra mutatja – végülis meglett, de az már egy másik történet…)

A beszélgetés Csaba Imre főszerkesztővel pár szavas bemutatkozás után így folytatódott:

– Aztán írt-e már valamit? – Vettem egy mély levegőt, hogy válaszoljak, de ő szerencsére folytatta: – Remélem, verset nem!

Így hát ugyanazzal a lélegzetvétellel megtagadtam összes költeményeimet és csak arról beszéltem, hogy szerkesztettem faliújságot már a gimnáziumban, és utána a katonaságnál is. Ami megfelelő előéletnek bizonyult ahhoz, hogy egy tapasztalt kolléga (Sztankay József) gondjaira bízzanak és szabad legyen megpróbálkoznom a cikkírással. Így ragadtam ott a pályán közel 47 évvel ezelőtt.

A továbbiakról majd későbbi hétfőkön számolok be, de félreértések elkerülése végett azt még elmondom, hogy a protekció csak eddig terjedt. Akkoriban ugyanis megfelelő ajánlás birtokában bekerülni lehetett a Naplóhoz, ott maradni azonban csak saját teljesítmény alapján sikerülhetett. Boldogult Csaba Imre ugyanis szívbaj nélkül és páros lábbal rúgott ki pedigrés költőket és költőnőket, sőt elvtársi titánokat* is, ha képtelenek voltak kellő mennyiségű és minőségű mínuszos hírt, riportot stb. termelni.

 

(* titán = Elvtársak, ti tán tudjátok használni valamire ezt a derék elvtársat!)

Talán ez is tetszik...

Comments are closed.