Részországgyűlésnek nevezett örömködést tartott Ajkán a Magyar Szocialista Párt november 23-án. Volt itt minden: zárt ülés, sajtótájékoztató, lakossági fórum Molnár Gyulával és Schwartz Bélával súlyosbítva. Előbbi az MSzP országos elnöke, utóbbi Ajkán közismert. Elvileg az egészségügy helyzete volt a találkozó fő témája, amivel kapcsolatban feltalálták…

Indítsuk be Ajkát! – így szólított fel a Momentum meghívója arra a lakossági fórumra, amelyet november 15-én este tartottak meg a Rakéta Presszóban. Ajka mérsékelt lelkesedéssel mozdult meg a felhívásra, a helyi sajtó érdeklődése azonban élénk volt, az érdeklődők az interneten akár egyenes közvetítésben is…

A kérdés, hogy „járt-e Cecil a Török utcában”, azaz, hogy járt-e Vona Gábor az ajkai városházán, viszonylag hamar eldőlt. Az olvasói jelzés nyomán közösségi oldalunkon közzé tett információt azóta más források is megerősítették, tehát immár tényként kezelhetjük, hogy a Jobbik országos elnöke nemcsak sétált egyet Ajkán,…

  Élőben látni, hallani tinikorom bálványát, hát… Majdnem olyan volt, mintha Mick Jagger ült volna mellettem a pamlagon – írta Facebook-bejegyzésében Baranyi Ferenc estjéről a rendezvény házigazdája, Molnár Sándor. A kijelentés súlyát az tudja igazán értékelni, aki tisztában van vele, hogy mekkora rajongója a Rolling…

Bizony, az ajkai bányásznapoknak hírük volt még ott is, ahol nem volt se bánya, se bányásznap. Abban az időben, amikor a hiánycikk még több volt, mint a kapható, a bányásznapokra kirukkoltak velük az üzletek, sőt ki is települtek a lacikonyhások, vurstlisok közé. Vásárlóerő is volt…