Livike

Az erőmű a várost, Frici és Béla egymást kormozza

Van két keresztnév, amelyikhez Ajkán nem kell vezetéknevet vagy tisztséget illeszteni, mégis mindenki tudja, kiről van szó. Béla az egyik, aki a város polgármestere. Frici a másik, aki a helyi erőmű vezérigazgatója.

Béla és Frici egy ideje nem barátok. Sőt, évek óta, ahol csak tudják, piszkálják, szivatják egymást, keresetlen szavakkal üzengetnek, lehetőleg a sajtón keresztül. Ezek az ügyek aztán időnként eljutnak bíróság elé is, ahol úgy foglalkoznak velük – hiszen mi mást tehetnének? – mintha komoly emberek fajsúlyos vitáiban kéne igazságot tenni, nem pedig homokozóban játszadozó óvodások szintjén zajló szócsatákban.

Legutóbb Béla citálta bíróság elé Fricit, mondván, hogy utóbbi több valótlan, és rá nézve sértő megállapítást tett két újságcikkben.

Frici a bíróságon azzal védekezett, hogy amit mondott, nem is mondta. Illetve mondta, de nem úgy mondta. Szóval az újságírók a hibásak. Ami hihető, elvégre azt mindenki tudja, hogy mindenért az újságírók a hibásak.

Béla pedig azt nehezményezte, hogy ellenségei úgy tesznek, mintha ő egyszemélyben döntene arról, hogy szívassák már meg a Fricit. Pedig dehogy. A döntés egy 15 tagú képviselő-testületé. Amelyben persze pártjának kényelmes többsége van, és emberemlékezet óta csak egyszer fordult elő, hogy közülük ketten nem szavaztak meg valamit, amit ő előterjesztett. Béla akkor azonnal új szavazást rendelt el és helyre is állt a világ rendje, immár egységesen szavazott a szocialista frakció. De hát, igaz, ami igaz: a döntéseket fricis ügyekben is egy tizenöt tagú testület hozta meg. Demokratikusan, többségi határozattal.

Eközben pedig az erőmű kéményeiből sűrűn hull a korom a városra. Ami mindenkit rettenetesen zavar, kivéve a két ketrecharcost. Ők fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Egymással.

About

Talán ez is tetszik...

Comments are closed.