Láng György Géza

Tíz ember bűnösségét mondta ki a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék február 4-én, hétfőn. Az első- és a másodrendű vádlottat, a Mal Zrt. volt vezérigazgatóját és műszaki vezérigazgató-helyettesét letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Öt vádlottat felmentettek. A bíróság B. Zoltánt két év hat hónap, D.…

Láng György Géza

Ez a hétfő egy pénteki napon kezdődött. A 24.hu írta meg először, de 24 órán belül repült rá szinte az egész magyar sajtó. Utóbbival nem is lenne baj, hiszen valóban szenzációs hír, ha egy nagy kórház intenzív osztályának összes ápolója felmond. A probléma ott van,…

Láng György Géza

Ezt az eredetileg tavaly november 2-án megjelent cikkünket az ajkai polgármester annyira a szívére vette, hogy feljelentett becsületsértésért és rágalmazásért. A részletekbe most nem mennék bele – amikor lezárul az ügy, ígérem, hogy részletes beszámolót kapnak róla olvasóink –, a lényeg az, hogy az első bírósági…

Láng György Géza

Végh Béla polgármesternek megint rosszul kezdődött a napja. Álmában még ő volt Magyarország miniszterelnöke, azonban amikor felébredt, szembesülnie kellett vele, hogy ehhez nem a megfelelő pártot választotta. No, nem mintha sok választása lett volna. Amikor belépett, még csak egy párt volt az országban. Oda pedig…

Láng György Géza

A Központi Nyomozó Főügyészség hamis vád bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt feljelentést tett a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészségen. A 2018. évi országgyűlési választás időszakában egy magánszemély feljelentést tett Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke ellen. A feljelentés lényege szerint Fenyvesi Zoltán…

Láng György Géza

Sok évvel ezelőtt, a nyolcvanas évek derekán volt az a hétfő, amikor a Napló szerkesztőségének minden munkatárs számára kötelező reggeli lapindítóján mindössze hárman-négyen jelentek meg. A pártállamnak akkoriban már csak néhány éve volt hátra, ezt azonban még senki nem sejtette, így fel sem merülhetett, hogy…

Láng György Géza

Az eljárás úttörője nyilván a svéd bútoráruház volt, ahol kezdettől fogva győzködtek minket, hogy ha magunk keressük meg magunknak a raktárban a kiválasztott bútort, majd gondoskodunk a hazaszállításáról, végül pedig a mellékelt útmutató alapján össze is szereljük, az nekünk lesz jó. Újabban azonban egyre szélesebb…

Láng György Géza

Rákász Gergely koncertorgonista az orgona lordjainak kíséretében járta be vidékünket. Május 5-én a veszprémi piarista templomban, 11-én az ajkai belvárosi templomban, 13-án a várpalotai Nagyboldogasszony templomban adott nagy sikerű hangversenyt.   „Az Orgona Lordjai olyanok a hangszer történetében, mint egy-egy bíbor színű könyvjelző az örökkévalóság…

Láng György Géza

Az április 8-i választási K.O. után az MSzP országos vezetői példát adtak abból, hogy mi a teendő egy ekkora kudarc után. Vállalták a felelősségüket és azonnal lemondott a teljes elnökség. Nem látni azonban, hogy helyi szinten bárki felelősnek tartaná magát az országosnál jóval nagyobb választási…

Láng György Géza

A Magyar Imre kórháznak volt múltja, van jelene és lesz jövője is – ez a felirat fogadta, mint dr. Nagy Zoltán főigazgató jelmondata, annak a fórumnak a résztvevőit, amit április 11-én délután tartottak a kórház tanácstermében. A főorvosi és szakmai tanácsadó testületi ülés keretében megszervezett…